A meniszkusz mediális és oldalsó részre oszlik. Mindegyik meniszkusz tovább osztható az elülső szarvra, a testre és a hátsó szarvra. A szakadások a különböző régiókban jelentős különbségeket mutatnak az anatómiai felépítés, a vérellátási feltételek és a mechanikai környezet tekintetében, ami külön kihívást jelent a meniszkuszjavító tűk tervezése és a műtéti technikák tekintetében. Ezeknek a különbségeknek a megértése a kulcsa a meniszkusz-javítási technika elsajátításának.

A hátsó szarv szakadása a leggyakoribb és legnagyobb kihívást jelentő típus. A mediális meniszkusz hátsó szarva a hátsó keresztszalag és a popliteális ín szomszédságában van, és a tér rendkívül szűk. A hagyományos varrattechnikák itt nehezen kivitelezhetők. A meniszkusz-javító tű előnyei itt teljes mértékben megmutatkoznak: a karcsú tűtest képes megkerülni a mediális femoralis condylust, és pontosan eléri a hátsó szarv szakadási helyét artroszkópos megfigyelés alatt. A hátsó szarv speciális anatómiája miatt egyes javítótűk előre -hajlított szöggel vannak kialakítva (általában 15 fokos - 25 fok), így a tű hegye természetesen illeszkedik a szakadási felülethez. A műtét során az orvosnak „4 pontos helyzetbe” kell helyeznie a térdét (a csípőt kívülről el kell forgatni és elrabolni, a bokát az ellenkező térdre kell helyezni), hogy kitáguljon a hátsó mediális rés, és egy műtéti teret hozzon létre a javító tű számára.

A testrész-szakadás kezelése viszonylag egyszerűbb, de a szükséges rögzítési szilárdság a legnagyobb. A meniszkusz testrésze viseli a legtöbb axiális terhelést, és az itt található varratoknak 100 Newton feletti húzóerőt kell ellenállniuk. A meniszkusz testrészében fellépő szakadás kijavításakor a meniszkusz javító tű általában a "függőleges matrac" varrási módszert alkalmazza, a varrat pedig merőleges a kollagénrostokra, így biztosítva a legerősebb szakítószilárdságot. A szilárd rögzítés érdekében az orvosok gyakran 2-3 rögzítőszeget helyeznek el, a távolságot 5 milliméter körülire szabályozzák. A modern javítótűkön található skálajelölések segítségével az orvosok pontosan szabályozhatják a tű beszúrási mélységét, elkerülve az ízületi porc károsodását a meniszkusz alsó felületén való behatolás révén.

Az elülső szarv szakadása viszonylag ritka a klinikai gyakorlatban, de kezelése nem egyszerű. Az elülső szarv területén lévő meniszkusz szövet vékony, rossz vérellátású, alacsony gyógyulási potenciállal. Ezenkívül az elülső szarv közel van az infrapatella zsírpárnához és a térdkalács-ínhez, és hajlamos arra, hogy működés közben a lágy szövetek megzavarják. A meniszkusz javító tűk ezen a helyen történő alkalmazása fokozott óvatosságot igényel: a beszúrási pontnak a lehető legközelebb kell lennie a meniszkusz széléhez, és amikor a varrat áthalad, gondoskodjon arról, hogy megfelelő szélességű szövetet tartalmazzon (legalább 3 milliméter); ellenkező esetben a varrat hajlamos elvágásra. Az elülső szarv sugárirányú szakadása esetén egyes orvosok a „teljes belső kereszt” technikát alkalmazzák, és két keresztezett javítótűvel egy rácsszerű rögzítést alakítanak ki a feszültség eloszlatása érdekében.

A helykülönbségeken kívül a szakadás formája is befolyásolja a javítótű kiválasztását. A hosszanti szakadások (leggyakrabban a vödör-nyél-formájú szakadások) alkalmasak függőleges matracvarrásra, ahol a javítótűt a szakadás egyik oldaláról kell beszúrni, át kell vezetni a szakítórésen, majd a másik oldalon kell kilépni. A vízszintes szakadások alkalmasak vízszintes matracvarráshoz, ahol a javítótűt a meniszkusz felületével párhuzamosan vezetik, így a felső és az alsó lamellák egymáshoz kerülnek. Összetett, összetett szakadások esetén előfordulhat, hogy több varrási technikát kell kombinálni, és különösen fontos a javító tű rugalmassága a cérnacseréhez.

A vérellátás állapota egy másik döntő tényező, amely meghatározza a helyreállítási stratégiát. A meniszkusz vérellátása a térd elülső és hátsó artériáinak ágaiból származik, az oldalsó területnek (a vörös zóna) mindössze 10-30%-át fedi le, míg a központi terület (a fehér zóna) vérellátása szinte nincs. A könnyek gyógyulási aránya a vörös zónában elérheti a 90%-ot, míg a fehér zónában az 50% alatti. A meniszkusz-javító tű másik innovatív alkalmazása a „biológiailag fokozott javítás”: a varrás során a javító tű üreges csatornáját vérlemezke--gazdag plazma (PRP) vagy csontvelő-koncentrátum befecskendezésére használják, így növekedési faktorokat biztosítanak a nem -vérrel-ellátott területeken, és elősegítik a gyógyulást. Ez a kettős funkció, a "gyógyszeradagolás + mechanikus rögzítés" a meniszkuszjavító tűk fejlesztésének új irányává válik.

Finally, the post-operative rehabilitation plan must also be adjusted according to the location of the tear. After posterior horn repair, deep squats and extreme knee flexion (>90 fok) kerülni kell a varratokra nehezedő túlzott erő megelőzése érdekében; a középső -rész javítása után korlátozni kell a forgási mozgásokat, különösen a hirtelen megállásokat és irányváltásokat; elülső szarvjavítás után kerülni kell a térdízület túlzott kiterjesztését. A meniszkusz javító tűk által biztosított erős rögzítés lehetővé teszi ezeknek az egyénre szabott rehabilitációs terveknek a végrehajtását, végső soron a legjobb funkcionális helyreállítást érve el.