A lépsérülés diagnosztizálása és differenciálása

A traumás léprepedés diagnózisa általában nem nehéz. A traumatörténet, a klinikai megnyilvánulások és a hasi punkció eredményei szerint a helyes arány akár 90 százalék is. A csekély vérveszteséggel és enyhe tünetekkel járó lépsérülést azonban könnyű figyelmen kívül hagyni. Ráadásul a trauma által okozott többszörös szervi sérülés tüneteit nem könnyű megkülönböztetni a léprepedéstől. Bár a spontán lépsérülés klinikai megnyilvánulásai hasonlóak a traumás lépsérüléséhez, a spontán lépsérülés diagnosztizálása gyakran nem történik meg a műtét előtt, mivel nincs nyilvánvaló traumás anamnézis. Ezért, ha az állapot megengedi, képalkotó vizsgálatokat, például B-ultrahangot és CT-t kell végezni a további diagnózis és a lépsérülés mértékének és kiterjedésének dinamikus megfigyelése érdekében. Hangsúlyozni kell, hogy ezek az objektív mutatók a klinikai osztályozás, a kezelés kialakítása és a hatékonyság értékelése szempontjából is nagy jelentőséggel bírnak. 1. Laboratóriumi vizsgálat: léprepedés és vérzés esetén a rutin vérvizsgálatok, mint a vörösvérsejtszám és a hemoglobin fokozatosan csökkennek, míg a fehérvérsejtek kismértékben emelkedhetnek. Bár más tesztek, mint például az elektrolit, a véralvadási funkció, a vércsoport és az amiláz nem specifikusak a diagnózishoz, a hasi trauma rutinvizsgálataként is használhatók, hogy segítsenek megkülönböztetni és diagnosztizálni más bonyolult sérüléseket, valamint megítélni az állapotot.

2. Diagnosztikus peritoneális punkciós szonda és peritoneális lavage tubus: 90 százalékot meghaladó pozitív aránnyal rendelkező invazív vizsgálat, amely nagy segítséget jelent annak diagnosztizálásában, hogy van-e szervkárosodás a hasüregben és milyen szervkárosodás. Ha a kivont folyadék friss, nem alvadó vagy véres, az azt bizonyítja, hogy a hasi szervek véreznek. Ha a kivont folyadék zavaros, az a gyomor-bélrendszeri ruptura jellemző.